„Mit tehetünk a földünkért a nyári szünet alatt?” rajzpályázat

 „A klímatudatos Sopron városért”  Tájékoztató az 2022. októberi eseményekről

 

E heti eseményeivel a végéhez közeledik az Önkormányzat „Klímatudatos Sopron városért” programsorozata.  Mindkét őszi rendezvény középpontjában a gyermekek szemléletének fejlesztése állt.

  1. október 11-én került sor a soproni klímatudatos előadás-maraton utolsó állomására. A gyermekeknek szóló rendezvények célja, hogy a gyerekek értsék és tudatosodjon bennük, hogy a természet, az élőlények ismerete, szeretete, védelme ugyancsak hozzátartozik mindennapjainkhoz. A diákok számára a különleges tanórákat a Nemzeti Park munkatársai a Széchenyi István Gimnáziumban tartották. Az egybegyűlt 7., 8. és 9. osztályosok ez alkalommal a Fertő-Hanság növény- és állatvilágán belül a madarak és az emlősök rendjéhez tartozó denevérek életével, védelmük fontosságával ismerkedhettek. Az iskolások környezettudatos oktatása, szemléletük formálása segíti őket olyan felnőtteké válni, akik alapvetőnek tekintik természeti kincseink megóvását, ápolását. A gimnázium diákjai nagy számban hallgatták az előadásokat.
  2. október 13-án tartották a 2. soproni éghajlatvédelmi rajzverseny eredményhirdetését. A „Mit tehetünk Földünkért a nyári szünet alatt?” pályázatra beadott pályaművek azt mutatták be, hogyan védhetjük környezetünket a nyári vakáció alatt, mivel járulhatunk hozzá ahhoz, hogy Földünk még nagyon sokáig élhető maradjon. A rajzversenyre soproni óvodások, általános- és középiskolás tanulók nevezhettek, egyéni kategóriában. Az értékelés során a gyerekek kreativitását, ötletességét díjazták, amellyel korcsoportjuknak megfelelően kifejezik, mennyire fontos városunk tisztasága, a természet, vizeink, az élővilág megóvása.

Az óvodások, általános iskolások és a középiskolások alkotásait a szakmai zsűri mellett a nagyközönség is értékelte, online szavazás formájában, a következő eredménnyel:

Zsúri szavazatai alapján nyertesek

Óvoda: Kótai Fanni, Hermann Alice Óvoda

Alsó tagozat: Páli Titanilla, Doborjáni Ferenc, Egymi

Felső tagozat: Máté Bianka, Lackner Kristóf Általános Iskola

Középiskola: Pap Klaudia Beatrix, Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola

Közönségdíjasok

Óvoda: Horváth-Zsigmond Zoé, Bánfalvi Óvoda

Alsó tagozat: Lakner Sophie, Hunyadi János Evangélikus Ált. Iskola, Óvoda Iskola

Felső tagozat: Németh-Hajnal Gellért, Hunyadi János Evangélikus Ált. Iskola, Óvoda

Középiskola: Kőrösy Veronika, Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum

Sopron MJV Önkormányzata nevében dr. Farkas Ciprián polgármester adta át a díjakat.  Hogy klímatudatos városban éljünk, azért mindannyiunknak tenni kell.  A városvezetés kiemelt stratégiai célja és kötelessége az élhető és egészséges környezet, természeti erőforrásaink és az éghajlat védelme. A klímatudatos gondolkodást ehhez az intézmények és vállalatok, illetve a helyi közösségek és egyének, így felnőttek és gyermekek körében egyaránt erősíteni, folyamatosan fejleszteni kell. Ennek ma, az energiaválság, a klímakockázatok idejét élve különös jelentősége van. Az Önkormányzat külön köszönetet mondott a pedagógusoknak és a szülőknek, hogy bátorították, ösztönözték a gyereket, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a Polgármesteri Hivatal klímatudatos rendezvényein, pályázatain.  Az Önkormányzat „Klímatudatos Sopron városért” különböző akciói, programjai nagy számban elérték, megszólították a város lakosságát, tudatosítva az éghajlatvédelem jelentőségét a gyermekekben és felnőttekben egyaránt.

Sopron, 2022. október 13.

Az egyes eseményekről a www.klimavedelem.sopron.hu honlap, a közösségi média felületei, valamint hirdetmények is folyamatos tájékoztatást adnak.

A „Mit tehetünk Földünkért a nyári szünet alatt” című rajzpályázatunk sikeresen lezárult.

Számos kreatív és frappáns pályamű érkezett be hozzánk. Ezért is az eredetileg, a zsűri által javasolt nyertesek mellett, a nagyközönségnek is megnyitottuk a lehetőséget a szavazásra. Így mind a 4 kategóriában végül 2-2 alkotás részesül nyereményben.

A díjakat Dr. Farkas Ciprián polgármester úr fogja átadni a nyertesek részére 2022. október 13-án. A nyertesek külön értesítést kapnak a fentiekről.

Minden alkotónak ezúton is szeretnénk megköszönni a munkáját és az alkotásba fektetett energiáját!

A zsűri döntése, valamint a közönségszavazatok alapján díjazottaink:

Óvodás pályaművek győzteseKótai Fanni – Hermann Alice Óvoda
A közönségdíjas alkotás: Horváth-Zsigmond Zoé – Bánfalvi Óvoda – Kindergarten Wandorf és Tagóvoda

Általános iskolai alsó tagozatos pályaművek győztesePáli Titanilla – Doborjáni Ferenc Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

A közönségdíjas alkotás:  Lakner Sophie – Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola

Általános iskolai felső tagozatos pályaművek győztese: Máté Bianka – Lackner Kristóf Általános Iskola

A közönségdíjas alkotás: Németh-Hajnal Gellért – Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola

Középiskolai pályaművek győztesePap Klaudia Beatrix – Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

A közönségdíjas alkotás: Kőrösy Veronika – Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum és Kollégium

Sopron MJV  Önkormányzata ezúton is köszöni a városi oktatási intézmények pedagógusainak és a gyermekek szüleinek segítő együttműködését!

Lezárult a „Mit tehetünk Földünkért a nyári szünet alatt?” rajzpályázat

 

Felhívásunkban olyan rajzok elkészítését kértük, amelyek bemutatják, hogyan védjük környezetünket a nyári vakáció alatt, mivel járulhatunk hozzá ahhoz, hogy Földünk még nagyon sokáig élhető maradjon.  A rajzversenyre soproni óvodások, általános- és középiskolás tanulók nevezhettek egyéni kategóriában.

 

Az értékelés során díjazni kívánjuk a gyerekek kreativitását, ötletességét, amellyel korcsoportjuknak megfelelően kifejezik, mennyire fontos a természet, vizeink, városunk tisztasága, az élővilág megóvása.

 

A beküldött pályamunkákat szakmai zsűri bírálja el. Minden kategóriában egy-egy pályázó kerül díjazásra. Tekintettel, hogy ismét számos pályamű érkezett be, így lehetőséget biztosítunk, hogy a nagyközönség is leadhassa voksát egy-egy alkotás mellett és minden kategóriában további egy-egy közönségdíjast fogunk hirdetni. Szavazni a rajzpályázat – Sopron oldalon  lehet október 9. éjfélig. Kategóriánként 1-1 pályaműre lehet szavazni.

Eredményhirdetésre 2022. október 10. napján kerül sor. A nyertesek nevét a www.klimavedelem.sopron.hu  honlapon tesszük közzé.

Ezúton is köszönetet mondunk minden lelkes alkotónak és segítőiknek!

Örömmel láttuk, hogy a feladat egyaránt elgondolkodtatta az óvodás és az iskoláskorú gyerekeket is, a pályaművek különféle nézőpontból, rendkívül változatosan megjelenítve mutatják be a klímatudatos szemléletmódot.