Önkormányzat szakmai nap

Szakmai fórumok a városi intézményekben

 

„A klímatudatos Sopron városért” projekthez kapcsolódóan, az Önkormányzat a lakosságot a lehető legszélesebb körben elérő és megszólító programokat szervez. A nagy érdeklődéssel lezajlott óvodai és iskolai gyermekprogramok, így  „ A Föld legboldogabb napja” rajz- és fogalmazásversenyek mellett, egy 14 eseményből álló soproni rendezvénysorozat indult útjára. Ennek részét lakossági szemléletformáló előadások és játékos minifórumok, illetve intézményeknek szervezett szakmai találkozók képezik. A klíma-események olyan témákat érintenek, mint a természet megóvása, a zöldfelületeink védelme, az energiahatékonyság, a felelős vízgazdálkodás, a hulladékok környezetbarát kezelése és a tiszta közlekedés.  

Sopron Önkormányzata kiemelt figyelmet szentel a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosításának. 2021. december 9-én a Polgármesteri Hivatal, illetve intézményeinek igazgatási, városfejlesztési  és üzemeltetési feladatokat ellátó munkatársai az STKH Harkai úti telephelyén a hulladékkezelési tevékenység üzemszerű működését tanulmányozták és a lakosság részére nyújtott szolgáltatások tapasztalatairól, további fejlesztéséről konzultáltak.

A 2022. április 10-i „Állati Jóó Családi Nap”-hoz kapcsolódó előadások és lakossági fórum az élővilág, az erdők védelmének, a biológiai sokféleség megőrzésének témakörére összpontosított, felnőttek és gyermekek komoly érdeklődése, aktivitása mellett. 

A 2022. májusi Soproni Borünnepre kilátogatóknak ugyancsak alkalmuk volt az éghajlatváltozás hatásairól tájékozódni, illetve véleményt, tapasztalatokat cserélni. A kapcsolódási pontot itt az jelentette, hogy a klímaváltozással összefüggően a szélsőséges időjárás, az egyenlőtlen csapadékeloszlás, továbbá ezek következményei nagyban befolyásolják a mezőgazdasági termelést. 

A soproni Tündérfesztivál helyszínén szervezett júniusi programunk a gyermekeket játékos formában, a felnőtteket pedig kvíz keretében szólította meg. Az élővilág, a természeti értékek megóvása, gondozása, a virágzó növények sokszínűségének biztosítása az éghajlatvédelem egyik kulcsterülete.  

A 2022. évi VOLT Fesztivál résztvevői előadásokat hallgathattak meg a Fertő-Hanság természetvédelméről, az élhető települések, ezen belül Sopron város klímavédelmi jövőképéről, legfontosabb intézkedéseiről, valamint a családok és intézmények tudatosabb energiagazdálkodásának, a megújuló energiaforrások hasznosításának lehetőségeiről is.  

Sopron MJV Önkormányzata külön hangsúlyt helyez arra, hogy a helyi döntéshozók, tisztviselők, vezetők és beosztott munkatársak rendelkezzenek azokkal az információkkal, szakmai ismeretekkel, amelyek mindennapi munkájukban a klímatudatos gondolkodást és cselekvést segítik.   A jó döntések megalapozásához és azok végrehajtáshoz járul hozzá az a szakmai fórumsorozat, amelynek négy rendezvényére 2022 szeptemberében került sor.

A klímatudatos települést szolgáló zöldhatósági munkáról, a helyi közintézmények és gazdálkodó szervezetek működéséről tartott előadásokat jelentős érdeklődés övezte. A közösségi szolgáltató vállalatok tevékenysége, így Sopron és az agglomeráció területén mintegy 400.000 lakosnak biztosító hulladékgazdálkodás környezettudatos fenntartása, a soproni közösségi közlekedés „zöldítését” szolgáló új elektromos autóbuszok tervezett üzembehelyezése, a lakások ¾-ét elérő energiatakarékos fűtési rendszer fejlesztése, a települési vízminőség biztosítása egyaránt hozzájárul környezetünk megóvásához, a szén-dioxid kibocsátás csökkentéséhez.

Az energia-vészhelyzettel összefüggésben különös jelentősége van az energiafogyasztás racionalizálásának, a fűtés/hűtés és a világítás optimalizálásának, a megújuló energiaforrások térnyerésének, illetve a takarékosabb üzemanyag-felhasználásnak.  Mindez a vállalatok, intézmények és a háztartások életében, így telephelyeken, irodákban és lakókörnyezetünkben is felelős magatartást igényel.

A közös célokat és a konkrét teendőket összefoglaló „Klímatudatos Sopron 2030” projektről a Polgármesteri Hivatal vezetői adtak tájékoztatást.  Az intézmények felelőssége mellett az egyének felkészülése és szerepvállalása is nélkülözhetetlen, a szakmai fórumokon jelenlevők tájékoztatást kaptak a felnőttek és a gyermekek szemléletformálását erősítő programokról, oktatási és nevelési munkáról.  

A szakmai fórumokon elhangzottakra alapozott és a klímaetikus magatartásra vonatkozó ajánlások az alábbi dokumentuman tekinthetők meg.

Az egyes eseményekről a www.klimavedelem.sopron.hu oldal mellett, a közösségi média felületei, valamint hirdetmények is folyamatos tájékoztatást adnak.

Önkormányzati Szakmai Fórum

 

A „Klímatudatos Sopron 2030” című projekt keretében önkormányzati szakmai fórumokat szervezünk a helyi döntéshozók, intézmények vezetői és dolgozói számára. Fontosnak találjuk, hogy minél több embert el tudjunk érni a ma kiemelt fókusszal bíró klímavédelem kérdéskörével. A fórumokon elhangzó előadásokkal célunk bemutatni, hogy az egyes intézmények, szervezetek mit tesznek a klímavédelem jegyében és milyen praktikus megoldásokat kínálnak és alkalmaznak akár saját szervezetükön belül is.

A fórum Microsoft Teams felületen kerül megrendezésre, melynek linkjét az alábbi regisztrációt visszaigazoló e-mail tartalmazni fogja. Kérjük, válassza ki az Ön számára megküldött időpontot jelző gombot.

 

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a KEHOP-1.2.1. pályázati felhívás keretében megvalósításra kerülő, „A klímatudatos Sopron városért” című projekt részeként szemléletformálási programokat valósít meg.

Ennek részleteiről a képre kattintva olvashat:

Önkormányzati szakmai nap a klímabarát hulladékgazdálkodásról

Városunkban korszerű, integrált hulladékgazdálkodási rendszer működik, biztosítva a szelektív hulladékgyűjtés és újrahasznosítás kereteit is. A rendszert működtető STKH önkormányzati társaság által elszállított települési hulladék mennyisége folyamatos növekedés mellett 2019-ben már meghaladta a 27 ezer tonnát. Mindezt a szolgáltató jelentős erőfeszítések mellett teljesítette. Sikerült elérnie ugyanakkor azt is, hogy a lakosságtól elkülönített gyűjtéssel elszállított települési hulladék mennyisége is folyamatosan növekedjen. 2021. december 9-én a Polgármesteri Hivatal igazgatási, városfejlesztési és üzemeltetési feladatokat ellátó munkatársai az STKH Harkai úti telephelyén a hulladékkezelési tevékenység üzemszerű működését tanulmányozták, egyúttal Sopron lakossága részére nyújtott szolgáltatás tapasztalatairól, annak további fejlesztéséről konzultáltak. A program lehetőséget nyújtott arra, hogy Soron MJV Klímastratégiájának december elején társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetéről ugyancsak véleményt cseréljenek.